fbpx

Kerti Hortenzia “Bela” Liláskék 20-30cm “Hydrangea macrophylla”

(1 vásárlói értékelés)

3 .650 Ft

  • Romantikus hangulatú, nagy termetű dísznövény, amely nagy, labdaszerű virággömbjeivel ámulatba ejti az embert.
  • Magassága 1-2 méter lehet.
  • Ma már egyre kevesebb helyen látni, pedig egy kis odafigyeléssel nagyon szép, akár 1,5 m-es bokrok is nevelhetők ebből a fásszárú, lombhullató cserjéből, amelyek aztán egész nyáron át ontják szebbnél szebb virágaikat.
  • A kerti hortenziát ültethetjük sövényszerűen is, de szoliterként is nagyon dekoratív.
  • Félárnyékos helyen érzi igazán jól magát, ezért tűző napra vagy túlontúl meleg helyre lehetőleg ne ültessük.
  • Vízhiány esetén a levelei könnyen lekókadnak, károsodnak, s így a növény fejlődése is leáll, ezért rendszeresen öntözzük.
  • Érdemes minden kora tavasszal némileg visszametszeni, így több virágot hoz a nyár folyamán.
  • A liláskék szín csak akkor marad meg tartósan, ha a talaj savas kémhatású, és így fel tudja venni a szín kialakításához szükséges alumínium mennyiséget!
    Szállítási méret 20-30 CM magas, bokros virág
    Kiszerelés műanyag cserepes, erős gyökérzettel 3L-es cserépben
    Közeg tőzeg tartalmú tápdús földkeverék
    Ültetési időszak EGÉSZ ÉVBEN ÜLTETHETŐ!

Elfogyott

Kerti Hortenzia “Bela” Liláskék 20-30cm “Hydrangea macrophylla” termékről 1 értékelés

  1. Turi Csilla

    Egyszerűen elképesztő ez a szín. Mindenki megcsodálja a kertemben ezt a gyönyörűséget. Köszönöm Koronakert.

Mondd el a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.